Metsző ollók

2022-03-06

 

Édesapám már sajnos több mint 30 éve halt meg. Akkor elmentem egy Hermes boltba, talán a Nyugati Pályaudvar mellett volt. Egy jó metsző ollót akartam venni, ott ajánlották ezt a svájci Leyat-ot. Formája kézbe illő, jól át lehet fogni a nyelét nyitott pofáknál is. A vágó pofa cserélhető. A teljes olló acélból van, biztos csak a megszokás, de nekem ennek az ollónak a legjobb a súlypontja.

Nem bántam meg, az elmúlt évtizedekben kitartottunk egymás mellett. Történt vele sok minden. Azért ilyen gnóm a formája, mert egyszer Édesanyámnak sikerült leejtenie ... a betonra ... a karja vége lepattant, ezért kicsit rövidebbre kellett köszörülnöm. Minden metszés idényben megéleztem, de ennek ellenére az utóbbi években gyakran becsípte az ágakat, nem metszette le őket.

Szóval, most harminc egynéhány év után úgy gondoltam, eljött az ideje, hogy ismét megajándékozzam magam egy új ollóval. Persze sóher is vagyok, de jól dolgozni csak jó szerszámmal lehet. Nézegettem mi a választék manapság? Az alábbi Fiskars ollóra esett a választásom. A nyeles magassági ollójuk már évek óta jól szuperált nálam. Próbáltam utánan nézni, de nem sok mindent talál az ember. A web-re általában kereskedők tesznek fel anyagokat akik manapság már nem értenek ahhoz amit árulnak. Egy web shop-ban megrendeltem, kb. 11kHUF volt.

Impozánsan néz ki, meg formatervezésí díj... Érdekessége, hogy forgó nyele van, ami állítólag kézkímélő és 3x-os erőkifejtést tesz lehetővé. Nem jött be.

Jobb kezes vagyok, de metszés közben, mondjuk létrán állva azért néha használja az ember a bal kezét is. Ennél az ollónál ez nem nagyon működik. Gondoltam, hogy a nagyobb mértű verziót (P961L) veszem meg, de látszik is ez nagy a kezembe.

Valami teflonos bevonata van a pengén. Az él mentén az a fekete csík az sorja. Azért a finnektől, a Fiskars cégtől erre nem számítottam.

Szemből is sz...l néz ki, szóval teflon ide vagy oda, rögtön meg is éleztem.

Egyetlen torx csavart kell kihajtani, és az olló darabjaira szedhető.

A forgó nyél csapjának a furata perselyezett. Igazából nagyon korrekt megoldású, tartósan használhatónak néz ki, nem fog lötyögni rajta semmi.

Ezen a fényképen talán jobban látható a forgó nyél, és fogazása, ami munka közben forgatja. Az a sárga duduj az olló zsírzási pontja.

Nem bírtam hozzászokni, bár talán nem is adtam neki elég időt. Az óllónak csak a feje tartalmaz acélt, ezért nagyon könnyű, és súlypontilag fejnehéz. Irodai munkám van, ezért kesztyűben metszek, különben garantáltan vízhólyagos lesz. Kesztyűben még rosszabb fogása van. Szóval 2 héten belül visszaadtam, az árát visszakaptam, csak az időmet vitte. A következő jelölt egy Gardena gyártmány, 17 kHUF volt az ára.

Ennek az éle és a pofája acél, cserélhetők, a nyele alumínium. Kicsit jobb a súlypontja. Jól illik a kezembe is. Azért ha nem kesztyűben használnám, az a fekete műanyag vagy gumi betét a nyélen, kikezdené a kezem.

Német gyártmány. A pengének is meg a mellévágó pofának is jónak tűnik a kialakítása. Nincs rajta teflon, normálisan meg van élezve. A sárga retesz kialakítás is jó, nem fogom kesztyűben véletlenül rázárni, mint a Leyat-nál. Az első képen jobban látszik, hogy a nyelén van egy lyuk, ami lehet hogy jó lesz valami kantárra való felkötéshez.

Utóbb nézegettem, hogy az él meg a mellévágó pofa között elég nagy légrés van. Igaz, vágás közben a vágás helyén folyamatosan összeérnek.

Most hogy ilyen megnyugtató módon sikerült egy használható ollót találnom aranyáron, nyugodt szívvel kezdtem neki a Leyat olló felújításához. Lásd másik lapon.