Canamap MOD/kísérletezés - Mek Elek

2023-06-04

 

Nem akarok poén gyilkos lenni, de úgy érzem sok embernek segít néhány magyarázó szó. Mek Elek barátom most nem az én kapcsolásomat vette elő, hanem szintén sokak által kedvelt Canamp-ot, és abból igyekezett jobb hangot kicsiholni. Azt gondolta, hogy a visszacsatolásban lévő kondit rövidre zárja. Ezt ki kellett egészíteni a puffer kondik megnövelésével, és azt írja, ez most így jobb. A másik érdekesség az átvezető üveggyöngyök alkalmazása. Azt írja ez is javít a hangzáson. Gondolkoztam rajta, az egyik tényező a szórt kapacitás csökkentése lehet, a másik, hogy talán direktebben csomópontos (nem buszos) lesz a huzalozás. Az üveggyöngy átvezetők korábban voltak használatosak az elektronikában. Ha igaz a Szerző felvásárolta Budapesten az összes itt-ott porosodó készletet. Azért ne búsoljatok, ha valaki ki akarja próbálni, szerintem ugyanúgy jó lehet a csőszegecs, a forrfül, de elég lehet, ha a panelba csak forrszemeket nyomtattok.

Kedves Tibor!

Nagyon régen küldtem Neked az építéseimről anyagot, pedig történt közben egy, s más.

Például elkészült az EVAmp kapcsolásod, mint EVAmp-ME. A hobbielektronika fórumon a közléseimben már kifejtettem, hogy az ME a kivitelezési dolgok miatti azonosító számomra, mivel a kivitelezés módja jelentős tényező egy erősítő tekintetében. Szóval az EVAmp-ME beépített DAC-ot is tartalmaz, de erre később térnék ki. Ami viszont még kötődik hozzá, az a visszacsatolás kondijának a rövidzárja. Jelenleg fixen van benne. Ezt azért alakítottam így ki, mert kedves Tóth Béla fórumtársam ajánlotta bizonyos előnyök miatt. Mivel az EVAmp-ME eleve a visszacsatolás kondiját egy kondenzátormátrix-szal csináltam meg, és a bekötése felül volt, így a rövidzár kialakítása igen egyszerűen volt megoldható. A visszacsatolás kondijának a rövidzárja vezetett a folytatások mezejére. Az EVAmp-ME speciális része volt a tápok kialakítása is. A lényegét tekintve a kapacitások összességében valamivel több, mint 4x24000uF-ot jelentettek benne. Így a visszacsatolás kondenzátorának rövidzárja gond nélkül működött benne. Amikor megkértelek, hogy próbáld ki Te is, hát nem működött megfelelően. Nem hagyott nyugodni a dolog, és arra a következtetésre jutottam, hogy ezt ki kell vizsgálni, már csak a számtalan követőd okán is. Hát elővettem a nem használt Head Canampomat és azonosságokat mutatott az általad leírt kellemetlen jelenséggel. Átgondolva a dolgokat, arra a következtetésre jutottam, hogy a puffer elégtelensége van a háttérben. Beépítve a Canampba a 4x24000uF-ot a hiba megszűnt. De mért is ez a bizonyos visszacsatolás kondijának rövidzárja? A továbbiakban a fórum szerinti vcskrz rövidítéssel…

A rövidzár hatására a dinamika és basszus enyhe növekedése tapasztalható, többé-kevésbé, adott felvétel viszonylatában. Így a kapcsolhatósága előnyös! Bélával jól kiegészítjük egymást. Amit én eddig hangzásban megtapasztaltam, Ő tudja rá a műszaki választ, ezzel, mint a mesében, elszórja a morzsákat az úton számomra, hogy ki tudjak találni a hangtechnika őserdővé sarjadt dzsungeléből, ahová néha betéved az ember. Így kérésemre átméretezte a Canampot, hogy meg legyen a bemenet és a visszacsatolás a 6Hz-es töréspont azonossága, mivel a rövidzár kellékeinek ez is része.

A Te kapcsolásaidnál ez megvan. No meg Karesz, aki a bemeneti kondi rövidzárjával üldözött. Továbbiakban bcskrz. Az említett Canamp-ot így tuningoltam fel. Azonban az is érdekelt a FET-es végfokok után milyen hatást gyakorol rám egy tranyós „A” végfok. De ez így kevés volt, Béla azt mondta, hogy azt hallotta, hogy az audiofilek nem szokták a gyengeáramú részt a panelen hagyni.

Ezt mondjuk én úgy éltem meg, mintha az ember ellazul egy székben, és valaki egy tűvel belebök a sejhajába. Így lett az üveggyöngy, és a levegőbe lógatott IC-lábak. Az ezüstvezetékeknek kell több, mint 500 óra, hogy ne keménykedjen a hangzás. Sajnos, mivel lépcsőzetesen készült a készülék, hiába van a nagyja 600 óra felet, a bcskrz vezetékezése még csak 350 óra táján jár, így ez a leggyengébb láncszem. Nincs már messze, hogy meghallgatásra ajánlanám Neked, hiszen két hallgató is akad nálad, amivel még nem hallottam…

A készülék hangja kárpótolt mindenért. A készülékház készítése még odébb, mert nem tudom elégséges lesz-e a hűtés nyáron, és nagyobb borda esetén változnának a homloklapi furatméretek.

A vcskrz felül, a bcskrz alul a hűtőbordához van rögzítve M3-as csavarokkal, TO-3-as, és TO-220-as szigetelőgyűrűkkel elszigetelve a hűtőbordától. Így a meztelen panel sem köti össze a dual-mono-ban épített erősítő két hűtőbordáját.

A képek a készülék kialakulását mutatnák.

Mek Elek

Módosított rajz

Szerelési elvi rajz

Hangerőszabályzók egy tengelyen

A kapcsolók bekötési pontjai

Az üveggyöngyök pozíciói

IC lábak a levegőben

Beültetve felülről,

és alúlról.

A kisebbik üveggyöngy méretei.

BCSKRZ panel szerelési ablakokkal.

Bekötve.

A VCSKRZ elszigetelése a paneltől üveggyöngyökkel.

Kapcsolók a homloklapon.