Megépítve - EVAmp - Korán Ádám

2021-02-22

 

Kedves Tibor!

Úgy másfél éve elkészítettem az FH6-os erősítődet, akkor azzal nagyon elégedett voltam. Küldtem is pár fotót, megjelent a honlapodon.

Nemrég vettem egy új fejhallgatót, amivel az FH6 szólt-szólt, de sokkal erőtlenebb volt, mint az elődje. Ekkor lapoztam fel a honlapod és találtam meg az EVAmp kapcsolást, aminél írtad is, hogy a magasabb impedanciás fejhallgatókhoz készül. Nosza megrajzoltam egy NYÁK-ot és megépítettem. Ezzel az erősítővel az új fejhallgató éppen olyan jól szól, mint a régi az FH6-tal. Minden percét imádom, köszönöm ezt a kapcsolást is.

Mellékelek pár képet. Az én verziómban egy dupla jack csatlakozó került beszerelésre, hogy ne legyen akadály egyetlen fejhallgató előtt sem. A két aljzat úgy van bekötve, hogy ne lehessen párhuzamosan két fejest meghajtani. A vastagabbik Jack dugó megszakítja a vékonyabbik áramkörét, ha bedugják. A készülék doboza az FH6-hoz használt sorozatból való, csak egyel nagyobb, hogy legyen hely a két trafónak. Az egyik képen egymáson van a két erősítő. Felül az FH6, alul az EVAmp.

A NYÁK-on akadt még egy pici hely, így oda került egy koppanásgátló kapcsolás. A fejhallgató egy miniatűr relén keresztül kapcsolódik a végfokhoz úgy 1,5-2 másodperc késleltetéssel. Nem feltétlenül szükséges, de jobban tetszik, hogy egy pici pukkanás sem hallatszik bekapcsoláskor.

Üdv.: Korán Ádám

UI.: A dupla FET valóban rohadt kicsi. :D