Tatár beefsteak

2009-08-11

 

A tatár beefsteak nagy kedvelője vagyok. Az érdekessége, hogy tulajdonképpen nyers marhahúsból van, sőt annak is a javából, bélszinből. Ha vendégeket várunk, tájékozódjunk előre, nem mindenki eszi meg. Az alábbi szép marhahús darabot meglátni és megszerezni egy pillanat műve volt (igaz ez nem bélszin, viszont nem 6 kHUF/kg).

Tulajdonképpen nem bonyolult elkészíteni, az a macera, hogy 1-2 nappal korábban be kell pácolni a húst. Ehhez 1-2 kanál mustárt jól beborsozunk.

A marhahúst csíkokra vágjuk.

Beleforgatjuk a borsos mustárba, majd annyi olajat öntünk rá, hogy ellepje, majd hűtőbe tesszük.

Itt már az az állapot látható, amikor kivettem a hűtőből. Nem valami szép :(, de talán lehet még valamit kezdeni vele.

A hús csíkokról a kés fokával lekapartam az olajos mustár nagy részét, majd kétszer ledaráltam.

Van ahol előre bekeverik, de én ennek nem vagyok híve. Látványnak is szebb így. A tányér közepére helyezzük a pogácsa alakúra formált darált húst. A közepére mélyedést készítünk, ebbe tesszük egy tojás sárgáját. A tányér szélére körben helyezzük el a fűszer halmocskákat. Van itt mustár, apró ra szecskázott hagyma, piros paprika, só, ketchup (ez csak tévedésből került ide, szerintem nem jó hozzá), áttört fokhagyma, bors, mustár. A tányéron nem szerepel, de jó ha van worchester szószunk... sörünk:). Egy kanál és egy villa segítségével dolgozzuk egybe az anyagot, szakszóval: homogenizáljuk.

Nagy mennyiségű piritós kenyeret kínáluk hozzá. A végét mindig elrontom. Véletlenűl a gondosan preparált mintadarabba is beleharaptam :).