Paradicsomos, gombás harcsa wokban

2010-05-24

 

Edzésen a futópadon megálmodtam, hogy valami halfélét szeretnék enni, amit wokban kellene elkészíteni. Hazafelé a piacon össze is vásároltam, amiről úgy gondoltam jó lesz bele.

A kiindulás pont. Vettem egy afrikai harcsa filét. Ezt felkockáztam, apróra vágott fokhagymával, szója szósszal, és sóval összekevertem. Nem mondanám hogy pácoltam, mert csak addig állt ebben a hal, amíg sor nem kerül rá.

Persze a hagyma párolásával kezdtem hozzá.

Ehhez adtam hozzá a gombát, és együtt pároltam tovább.

Következett a hal.

Olyan 6-8 perc után hozzáadtam a paradicsom sűrítményt, és a zöld paprikát, hogy egy kicsit csípős legyen. Felöntöttem egy konzervdoboznyi vízzel.

Ez pedig a végeredmény. Talán szokatlan kombináció, de szerintem nagyon jó lett.