Nagy negatív küzdelem

2014-05-19

 

Édesapám szeretett fényképezni. Sok-sok negatív maradt rám. És nem csak normál méretű filmek, hanem 6x9cm-es negatívok is. Ahogy előrébb haladtam velük, találtam 6x6cm, meg más méretűeket is. Réges régi képek, sok olyan emberekről is, akikről már senkit nem tudom megkédezni, ki volt, mit csinált, mikor és hol állt a lencse elé? A normál filmekhez lehet venni eszközöket, lehet, hogy ilyen méretű negatívokhoz is. Talán nem eléggé kerestem, szóval csináld magad megoldást választottam.

Ez a papírcsomagolás konkrétan egy üveglap hordozójú negatívot rejt, saccra az 1940-es évekből származhat.

Egyszer már nekifutottam fotózáshoz diaadapter készítésének, hasonlóan képzeltem el a megoldást, csak nagyobb méretben. Mondjuk azóta egy Canon 500D-t birtoklok, és szorgos gyűjtögetés (értsd hörcsög) során beszereztem már korábban egy Canon EF 100mm makro objektívet is. Már csak a végére kellett volna építeni egy 30 valahány centi hosszú tölcsért (Canonéknál a macro általában 30cm körül kezdődik), arra pedig egy merőleges tárgyasztalt. Sikerült kiváló fekete kartonlapot vennem. Jól masszív volt, volt tartása. Átgondoltam a dolgot. Következő verzió egy 50cm-es cipősdoboz szerű alkalmatosság volt. Ezt letettem volna az asztalra, az egyik vége nyitott lett volna, itt beletettem volna a gépet, letakartam volna egy fekete pólóval, a másik végére került volna a tárgyasztal. A tárgyasztalt a kisebb filmek mintájára ebből a kartonból ragasztottam. Egy estét átkínlódtam vele. Ezeken a nagy filmeken nincs perforálás. Szóval precízen kiszabtam, hornyot ragacsoltam, hogy a film két szélén 2-2mm takarjon max. ki. A melegítős pisztoly az nem jó. Igyekeztem kis mennyiségű ragacsot használni, az meg megkötött, mire a másik kartondarabot odaillesztettem. Sebaj, ecetszagú MPS ragacs elővesz, óvatosan összeken. Türelmetlen voltam, de másnap reggelig lepréseltem, hogy tuti ragasztás legyen. Na ez meg elcsúszott, a ragasztó befolyt a horonyba is, a filmet nem lehetett keresztűlhúzni rajta. Az is látszott, hogy a nagyméretű filmnek sehogy sem tetszett, hogy én síkba akarom kiteríteni. És láttam, hogy ez nem lesz jó. Na de én tanultam technológiát, láttam én már vákum asztalt is. Mondjuk olyanom nekem nincs. De volt DVD tokom. Van fekete, meg viszonylag átlátszó. Ha széthajtjuk, egy fóli van rásütve, ami alá be van applikálva az aktuális borító. Gondoltam borító kivesz, film betesz, az opálos doboz meg direkt jó lesz, abba beteszek egy fehér plexi lapot. Ember tervez, a film meg erősebb. Elkezdtem egy C vagy D terven gondolkozni. Az ilyen brutális filmekhez kizárólag masszív megoldás jöhetett szóba. Alúlra egy üveglap, arra egy fekete karton keret, erre film ráfektet, és egy fehér plexilappal lenyomtat.

Egy döglött scanner-ből kinyertem az üveglapot. Gondoltam ez optikailag is rendben lesz. Szépen lefejtettem körben a keretet, amihez kétoldalas ragacsszallagal volt felerősítve. Nem kelett volna. Kipróbáltam az otthon fellelhető összes oldószert, sebbenzin, denszesz, aromás higító, körömlakk lemosó. Félórás küzdelem után az összes kezem és az üveglap is ragadt még. Ez hívják űrtechnológiának. Arra gondoltam, hogy az üveglapot valami szorítóval, vagy nehezékkel az asztalra szorítom. A fekete dobozomat meg alúlra ráragasztom. A fényképezőgép meg a padló felől fog felfelé kukucskálni a csőben. Azt nem tudtam jól kigondolni, hogy így függőleges helyzetbe hogyan fogom a fekete pólót a cső szájáról lelógatni, hogy a gépbe ne jusson fals fény. Egy plusz gumiszallagon gondolkoztam. Meg hogyan fogom jól felragasztani az üveglapra a karton csövet? Ez az átok türelmetlenség. Meg ki is kellett próbálni, hogy az elképzelés egyáltalán müxik-e? Tehát a karton cső felapplikálása előtt összeállítottam a cuccot, és ez a variáció működött! Kartoncső nélkül! Ha valami jó, azt nem kell megjavítani. Kartoncső, póló kihúz, szép nagy kartonlapot veszteségi listán leír. Tehát így nézett ki a megoldásom. Az üveglap persze benyúlik a billentyűzet alá, de nem baj, legalább az lenyomja. Igazából nem is kell különösebben leszorítani.

Ezen a képen látható, amikor nem felvagdosott, hanem tekercs filmmel küzdök. Van amikor a plexi súlya nem elég, a beste filmet még kézzel is le kell szorítani. A megvilágítást az asztali lámpámban alkalmazott kompakt fénycső biztosítja. Szerencsére Apu szinte csak fekete-fehér filmre dolgozott.

Itt látható az álványra szerelt gép. Mondjuk mindenféle makro fotózás céljából vettem ezt az álványt, és az elképzelés az volt, hogy aranyos picike kis virágokat, meg bogárkákat fogok vele fotózni, és nem felfele kémlelni, de erre is jó. Viszont nem olcsó. Olvastam egy babzsák nevű megoldásról, természetfotósok használják. Gondolom egy kevéssé használt zoknit meg lehet tömni valami maggal, amit a földre téve biztosítani lehet a gép elhelyezését és beirányozását.

Jó sokat kínlódtam, mert lusta voltam a karton keretet az üvegre ragasztani, és minden csúszkált, a filmeknek meg önálló elképzelésük volt. Kigondoltam, hogy keretet kihagyom. Készítettem egy nagyobb plexit, hátha ez jobban boldogul a felpöndörödő filmekkel. Fél siker. Így is jól működik a berendezés, de azt hiszem inkább opál ólomüveget kellene keresnem. Apropó, a plexit gondosan vágjuk körbe, majd gömböjítsük le az éleit, nehogy felkarcolja a filmet.

Az EOS Utilty névre halgató progit adja a Canon a gépeihez. A fotómasina a hozzá adott USB kábellel a PC-hez köt, és szép kényelmesen a képernyőn kersztül lehet a gépet állítgatni és kattogtatni a fotókat.

Valahogy így néznek ki a beállítások. Az M betű ugye azt jelenti, hogy a gépet teljesen kézzel állítgatjuk. Sőt az obin az autófókuszt is kikapcsoljuk, így gyorsabban is dolgozunk, meg csak egyszer kell jól beállítani a rendszert. Vagy éppen az egész sorozatot egyszerre bukjuk el :(. Alatta az a kis ikon azt mutatja, hogy a fehér egyensúlyt kézzel állítottuk be. Ezt pontosan nem tudom hogyan sikerült beállítanom, talán ha utána olvasnék... Az a 400-as érték, az érzékenységet jelöli, lehet hogy érdemes lett volna 100-ra, vagy 200-ra lemenni. Felette 4.5 a rekesz értéke. Az objektív 2.8-t tud, de ott kicsi a mélységélessége, ami egyébként nagyon klassz. Viszont itt nehéz pontosan fókuszálni, a mélységélességel meg nem akarunk operálni, tehát kicsit lerekeszeltem az obit. Az a kis számítógép ikon azt jelenti, hogy a képet nem menti el a kártyára, csak a számítógépre küldi át. Amikor a fotót csináltam, még RAW+JPG-be dolgoztam, később maradt csak a RAW. Az 1/6 az az expozíciós idő.

Általában 1/15 expozíciós idővel dolgoztam. A kamera Live View üzemmódba van kapcsolva, folyamatosan tudjuk nézni, hogyan helyeztük el a tárgyasztalon a filmet. Ez az üzemmód elég gyorsan leszívja az aksit. Sajnos a gép nem használja az USB kábelen keresztül nyerhető tápot. Talán olyan 150-200 képet tudtam egy-egy feltöltött akksival csinálni. Első sorban az expozíciós időt tudjuk változtatni. Igyekezzünk úgy megválasztani, hogy a hisztogrammon lehetőleg minnél szélesebb sávban legyen jel. Az embert kezdetben megzavarja a film peremén lévő átlátszó, vagy fekete keret. Itt is látható a tetején az a nagy kiugrás, az a perem. Elképzelhető, hogy néha célszerű ezeket figyelemen kívül hagyni.

A RAW képekről. Itt most meg kell próbálni kihasználni a kamerában rejlő 14-bites potenciált. Canontól megkapjuk a Digital Photo Professional-t, vagy ingyenesen letölthető a Rawtherapee nevü progi. Sajnos a negatív fotókra egyik sincs felkészítve. Ezek a progik mindent tudak, de nics bennük egy Negatív gomb. Vagy én nem találtam. A GIMP állítólag csak 8 biten dolgozik. Szóval első lépésben a Fastone Image Viewer 5.1-gyel (ingyenes) etettem meg a Canon CR2 Raw képeket. Egész jól megtanultam már, hogy az X-re jön a kivágó asztal, Majd a CTRL+I és CTRL+G hatására előáll a fekete-fehér kép, majd a CTRL+M-re hisztogram alapján korriálhatom. Mivel macerás ember vagyok, egy másik progiban fejeztem be a képeket. Jó munkát és szép képeket mindenkinek!