Diaadapter Canon Powershoot S2 IS-hez

2005-12-12

 

Elöljáróban egy kis MOD az objektív védősapkához. Szinte mindenki panaszkodik, hogy mindig leesik. Tényleg túl finoman kialakítású, azért hogy ha a szaki rajtahagyja a kupakot és bekapcsolja a gépet, a kitolódó objektív le tudja lökni. A gyakorlatban nekem is állandóan leesett. Egy körömnyi szigetelo szallaggal egy kettéhajtott papírdarabkát ragasztottam a perembe, és így már kifogástalanul működik a sapka. Ne rakjunk a perem alá túl sok papírt! Viszont amit nem tudok elhinni, hogy ez csak nekem jutott volna az eszembe?

Ezen a képen látható a prototípus. Hasonló adapter, csak persze szebb, komolyabb, gyári, beszerezhető volt egyes Nikon és Olympus gépekhez, olyan 20-30eFt környékén. A super macro üzemmódban a zoom fix, vagyis a képméretet / felbontást a tárgy, jelen esetben a film távolításával tudjuk szabályozni. A prototípuson kísérleteztem, hogy milyen hosszú legyen a tubus. Nekem a 90mm-es hossz adódott egy jó kompromisszumnak. Azért beszélek kompromisszumról, mert minnél közelebb hozzuk a filmet, annál nagyobb felbontást kapunk, de ugyanakkor nő a hordó torzítás, és kromatikus abberáció (a fekete-fehér átmenetek mentén kékes elszineződés jelentkezik). Ha távolítjuk, kisebb a torzítás, de a felbontás is csökken. 90mm-es tubussal, diafilmekkel, hozzávetőleg 1000x700 pixeles felbontást kapunk (ez a fenti gép típusra vonatkozik, nyilván más géptípushoz is megépítheto az adapter). A tubus egyre rövidebbre vágtam, ezért olyan cakkos a vége. Az egyik problémája az volt, hogy a felkunkorodó film, gyakran az ablak elé lógott. A másik, hogy a kartonoklapok ragasztása sem sikerült tökéletesen, ezért kapcsokkal meg kellett erősítenem a konstrukciót. Továbbá ez még teljesen foto kartonból készült, ami nem elégé merev, látszik is, hogy eldeformálódott.

Hát, nem egy BNV díjas megoldás, de működött. Ugyanakkor mindenki láthatja, hogy nem szükséges japán automata gépsor az előállításához, de nyilván ha precízen dolgozunk, azt meg fogja hálálni a kis készülékünk. Szóval későbbiek során is ügyeljünk az adapter felhelyezésénél, hogy a film párhuzamos legyen az objektívvel, illetve a kép ne legyen eltekeredve. A tubust (hengert) szigeteloszallag darabkákkal ragasztottam a film pályához. Körülbelül ezt látja a kamera.

A hozzávalók, plusz egy kis kézügyesség. Az A4 fotokartont 50Ft körül vettem, a masik kartonlap meg került otthon. Első lépésként a tubust készítjük el. A fotokarton aljáról (rövidebb oldal) metéljünk le egy 90mm széles csíkot, majd hajtsuk egy vékonyabb hengert belőle, mint az objektív. Az objektívre rátéve egy kis darab szigetelőszalaggal rögzítsük, majd tekerjük teljesen körbe egy csíkkal. Ismételjük meg a körbetekerést a másik oldalon is. Ellenőrizzük, hogy a henger passzentosan illeszkedikjen az objektívre.

Második lépésben a filmvezető pályát kell előállítanunk. Ez két, ablakkal ellátott kartonlapból áll. A gép felé fog esni a fotokarton. A fehér kartonon egy kissé nagyobb ablakot fogunk vágni, igy a szélei nem fogják a képet befolyásolni. A kartonlapok közé két kartoncsík van ragasztva, ezek biztosítják a helyet a befűzendő film számára. A film szélessége 35mm, mindkét szélére 20-20mm-es csíkot ragasztva a pálya szélessége 75mm-re adódott. A pálya hosszát az A4-es fotokarton szélessége (210mm) adta. A film teljes szélessége 35mm, a két szélén 5mm-es perforációval, vagyis 25mm-es a hasznos szélessége. A diafilmek kockái keresztben helyezkednek el a filmen, de érdemes a fotokarton lapon 25mm x 40mm-es kivágást készítenünk, mert a fényképező gépekben általánosan használt filmek kockamérete 25mm x 36mm, és így azokat is feldolgozhatjuk (hozzávetőleg 2000 x 1000 pixeles felbontás mellett). A kivágást vonalzó mellett egy éles tapétavágó késsel készítsük el. A merev kartonon 1-1mm-rel szélesebb, 5-5mm-rel hoszabbra készítsük. Azért is jobb a nagyobb kivágás, mert így majd könyebben boldoguluk a pöndörödő és esetleg sérült filmvégek befűzésével. Lehet hogy nem vártam meg amíg teljesen megszárad a ragasztó, vagy nem elég jót használtam, mindenesetre ezt a pályát is meg kellett később kapcsokkal erősítenem. Sőt szigetelő szalaggal is végigragasztottam. A tubust a korábbiakban látottak szerint ragasztottam a pályához. Egy tipp: készítsünk elő 8-10 db, 3-4 cm-es szigetelő szallag darabkát, ezeket az asztal szélére ragaszhatjuk, hogy ne a ragasztás közben kelljen majd ezzel is bajlódjunk.

Itt látható a gép az adapterrel és a befűzött filmmel.

A megvilágítást eredetileg úgy képzeltem, hogy egy pauszpapíron vagy valamilyen tejfehér lapon, esetleg egy tejfölös dobozon kersztül fogom a filmet megvilágítani. De olyan türelmetlen voltam, hogy egy A4-es géppapírt támasztottam az ablak elé, és fölulről az asztali lámpámmal megvilágítottam. Szinte kifogástalan eredményt kaptam, úgyhogy a korábbi elképzeléseimet elvetettem. Ezt csak annyiban kellett módosítani, hogy a vékony lap ívesen meghajolt, és ezáltal nem volt egyenletes a megvilágítás. Egy kemény kartonlapot alkalmazva, egyenletes megvilágítást kaptam. A CCD-k általában érzékenyek az infra tartományra, ezért nem célszerű hagyományos izzót használni. Nem szerettem, hogy az asztali lámpám sütött, ezért már korábban is kompakt fénycsövet használtam benne. Az egyes fénycsövek színhőmérséklete eltrő lehet, talán érdemes nem a legolcsóbb tipust választani. Lehet, hogy el lehetne játszani a karton szinével is. A gépet P állásban, super macro üzemmódba kell kapcsolni (macro gombot nyomva tartani, míg beugrik). A gép hihetetlen mennyiségu képet tudott így készíteni. A hozzáadott ellemekkel 6-800 kép készült, de 2000mAh-s aksikkal 1200-nál is több.

És most következzen egy kis dia scan-nelési praktikum, részben történelem. Már régebb óta foglalkoztat a diáim számítógépbe vitele. Összeszámolva nem kevésbe került ez már nekem. Az első próbálkozás egy Mustek BearnPaw 2400TA átvilágítós fedelű scanner volt. A vele készíthető képek elég gyengék voltak, hiába írta a prospektus, hogy 2400dpi, jó volt az 1200dpi-nek is. Még ez sem lett volna baj. Ezeknek a sík scanner-eknek az a baja, hogy a fényforrás fénye szóródik, és a CCD és a film között még ott van egy üveglap is, szóval a kép nem nagyon használható. Egy ideig jártam a boltokat, még az Epson scanner-ei voltak biztatóak, mert ezek polarizált fényt használtak megvilágításra, de sajnos itt is itt volt még az üveglap, amin a fény szóródott. A dia scanner-ek igen drágák (n x 100kHUF), és fel kell a filmet darabolni hozzájuk, mert egyszerre csak 4-5 kockányi csíkot tudnak feldolgozni. Ekkor találkoztam a nem teljesen profi Microtek FilmScan 35-tel.

Mondjuk több gyártó palettáján is meg lehetett találni, különbözo jelöléssel. Annyiból nem teljesen profi, hogy csak 1800 dpi-t tudott, a filmscanner-eknél általánosnak mondható 3-5000 dpi-vel szemben. Az ára is barátságosabb volt.

Itt látható a felhajtható etetője. A filmet a keret alá kell befűzni. A számítógéphez USB kábellel csatlakozik, ezen keresztül vezérelhető. A letapogatás során az ablak fölött látható téglalap alakú hasáb a film fölé csúszik (ez hordozza a képérzékelőt), miközben ezzel párhuzamosan a film alá csúszik a megvilágítás. Sajnos a film scanner nagyon lassan dolgozik, és a képeivel sem voltam igazán megelégedve. Egy képet hozzávetoleg 0,5-1 perc, míg a fényképezo gép 1-2 sec alatt alatt tapogat le. A film továbbítása egyszerűen kézzel történik. A leszorító rugókat egy kicsit kigyengítettem, hogy ne kelljen a fedelet mindig felemelni. A scanner érdekes módon a karcolásokat sokkal jobban kihozza, míg maga a kép homályosabb. A fényképező gép általában a fehér egyensúlyt is jobban eltalája, és melegebb barátságosabb szineket hoz. Bár mindenféle torzítási hiba kijön a képén, mégis könnyebb az utómunka vele. Sokat gondolkodom még mindig rajta, hogy ezek a különbségek miből adódnak. Valószínű, hogy a scanner megvilágítása okozza, hogy a karcok jobban előjönnek. Ugyanakkor, hogy a kép homályosabb, arra gondolok, hogy a diafilm fókusza sem tökéletes, és vetítő objektívjével kompenzáljuk ezt. Ugyanakkor lehet, hogy a scanner software nem jó. Az érdekesség kedvéért egy diafilm kockát be-scann-eltem 1800, és 1200 dpi-vel, majd ugyanezt a kockát betettem az adapterembe is. Ha a kis képekre kattintunk, bejön eredeti méretében a kép.

FilmScan 1800 dpi felbontással készült nyers kép:

FilmScan 1200 dpi felbontással készült nyers kép:

PowerShot-tal készült nyers kép:

A kapott képek további feldolgozásához ajánlom a MediaChanche oldalon található PhotoBrush programot. Több fotobuggyantó programmal is megpróbálkoztam. Már a pilóta tanfolyamnak is mnekikezdtem ami a kezelésükhöz szükséges, de akkor megtaláltam ezt a progit. Az alábbi képeken egy kis ízelito látható a program tudásából. A bemutatott változtatások maximum fél percet vettek igénybe. Jó, mondjuk különbözo filmeknél van hogy retusálni kell a karcokat, szóval nem mindig megy ilyen gyorsan. Aki nekivág, annak ajánlom, hogy kezdetben ismerkedjen meg a program össze lehetoségével, mert a különbözo állapotú filmek eltéro szuroket, miegyebet igényelhetnek.

Első lépést IrfaView-ban szoktam megtenni, elforgatom a képet, kivégom, és mentem *.bmp-ben (itt azért jpg-ben lehet letölteni).

PhotoBrush Adjust / Chromatic Abberation
PhotoBrush / Adjust / Barrel Distortion - 10%

PhotoBrush / Adjust / Auto Levels
PhotoBrush / Adjust / Perspective correction
PhotoBrush / Filters / Sharpen / Unsharp Mask