NextFoto lovas workshop

2021-10-03

 

A NextFoto egyik tanára, Sherry Arrele (jobb szélen) tartotta ezt a fotós work shop-ot. Hálás vagyok Sherrynek hogy kitalalálta ezt az egészet, valamint a sok segítségért, tanácsért. Házigazdánk Juhász László volt (középen). A helyszín a Búbos Banka tanya volt, pontosabban a mellete lévő rét. Egy réten nem csak muguktól találhatók ilyen gyönyörű lovak, hanem bizony rendezgetni is kell őket. Ezek az állatok filmekben is szerepelnek, olyan jól képzettek és nyugodt természetűek.

Ha rétről beszélek, akkor gondolom mindenkinek "az a szép zöld gyep" (Égig érő fű) képe ugrik be. Ebben a gyepben voltak kórók, mindenféle füvek, közöttök kis lila virágok. Jobban megszemlélve, látható egy ragaszkodó magú fűféle is, ami sok kellemetlenséget okozott azoknak, akik lehasaltak egy-egy jobb fotó kedvéért.

Káprázatos medellünk Fanni volt.

A nap folyamán 1004 fotót lőttem, lemerítettem 2 akkkut. Megbeszéltük, hogy szinenként/jelenetenként csak 3-4 képet érdemes megtartani. Kínkeservvel kidobtam közel 800 fotót, de így is maradt több mint 200 gyönyörő, óriás poszter felbontású, kidolgozott képem. Ennyi kép persze nem fért fel ide, ezért az egyik karom akkor téptem le, amikor ebből még ki kellett választanom ezt a harminc-egynéhányat, a másikat, amikor a felbontásukat le kellett vennem 1/20-1/50 része.

A bunda talán mégis túl meleg, de jól mutat :).

A lányok szeretnek többször átöltözni. A következő színhez Fanni lovat is váltott.

A feladatunk az volt, hogy érzelem gazdag fotókat készítsünk. Mi csak kattogtattunk, a feladatot Fanni teljesítette.

A 200 kedvenc képem közül talán ez az, ami a legjobban tetszik.

Indián nézés.

Cowgirl nézés.

A következő színben a főszereplő a fekete táltos, éppen kapál (talán volt rá valami szakkifejezés is). Az utómunka átbeszélése során elhangzott, hogy nem olyan egyszerű dolog verőfényes napsütésben éjfekete lovat fényképezni, a fények belövése során a ló gyakran bebarnul. Nekem talán szerencsém volt, vagy jó volt a gépem/optikám. Ha könnyed fiatalos lendülettel levetettem volna magam a földre, és akkor olyan fotókat tudtam volna készíteni, amikor a ló mögött nem látszik a buxus, viszont tele lettem volna bogáncsos magvakkal.

Egyik kihívás volt az ágaskodás tetőpontjának pillanatának elkapása, figyelemmel a ló lábainak állására is. Ez úgy készül, hogy az ember csinál egy csomó képet, azután DEL, DEL, DEL... Mondjuk meg kellene tanulnom már a gépemen a sorozat fotó beálítást is. (Állítólag 4K video felvételből is lehet használható képeket kikockázni.)

És ez a ló az ágaskodást Fannival a hátán is meg tudta csinálni.

Nézzük mi lesz a következő feladat?

Sziluett fotó az ágaskodó lóról.

A következő feladat fehér ló fényképezése ellenfényben. A nap szépen megvilágította a sörényét, de hogy a lovat is lássuk, szükség volt derítő lap alkalmazására.

Mi jobb egy fehér lónál? Két fehér ló. Gyönyörű állatok.

Ez hasonló kép mint az előző. Nem retusáltam le a lábtörlő-szerű lapokat a képről. Az a jelentőségük, hogy lovak úgy tudták, erre kell állniuk. Ezen a képen még ilyen kis felbontásban is látszik egy csomó fehér pont. Ezek legyek, itt most valahogy a képen maradtak.

Persze, hogy van tovább, ellenfényben fekete paci. Na ezen a képen, ebben a megvilágításban kezd bebarnulni a sörénye.

Nem csak a fehér lovak bámulatosak.

A következő képek feladata volt, hogy fotózzuk le a fehér lovon vágtázó Fannit. Közben a nap is kezdett szép aranyló sugarakat ontani.

Nekem a nehézséget az okozta, hogy képen a ló patája/lába nem tűnjön el egy gödörben, vagy fodrozódásban.

A zárókép az lett volna, hogy a lány elsétál a lóval a lebukó nap fényében. Csak sajnos nekem nem annyira tetszett a ló hátulnézetből... :)