NextFoto Street Fashion workshop

2021-05-29

 

Ez volt az első fotós workshop, amin részt vettem, bénáztam is eleget. A tanuláson felül olyan dolgokat tapasztaltam meg, amikről eddig csak olvastam, vagy videóban magyaráztak mások. Szóval a Street Fashion a divatfotózás az utcán. Instruktorunk Benyuska Péter nagyon helyesen felhívta a figyelmünket, hogy a férfi hallgatók nehezen fogják kivonni magukat a csinos modellek hatása alól, pedig nem is okvetlen a modelleket kell fényképeznünk, hanem azokat a holmikat amik rajtuk vannak, amikről a megrendelés szól. A két modelünk, sárga kabátban Fluckenbrod Fanny, feketében, piros kiegészítőkkel Dancs Petra.

Az egyes számú divatholmi a piros táska volt. A fotózás végére már naogyon utáltam, mert végig rá kellett koncentrálni, hozzávetőleg öt órán keresztül. Sokféleképpen próbáltam lefotózni, de higgyetek nekem, a végén minden képen egy kis piros táska látszik. A fekete lakkcipő sarkát itt direkt nem retusáltam.

Így néz ki teljes felbontásban. Az én barátaim a matt dolgok, amik nem csilognak, nem akarnak mindent visszatükrözni. Persze ez nem mindig igaz, mert akkor hogy nézne ki a legfelső kép?

Anno volt Kodak, meg több Canon gépem is, de most egy Sony A7R2-t birtokolok. Próbáltam adapterekkel a meglévő Canon objektíveimet használni, de a natív Sonyk azok gyorsabbak és szebb képet produkálnak. Amiket sikerült vennem, a 24-105/f4 és a 70-200/f4 gyorsak, és olyan penge éles képük van, amilyet a Canon fix obik sem képesek produkálni. Imádom őket. És ezek a hálátlan gyilkos eszközök nem riadnak vissza attól, hogy alantas munkákra kényszerítsenek. Néhány mitetszer vagy anyajegy kozmetikázása az nem gond, de itt nincs megállás. Virtuális cipőpucolás, repedezett falak festése, szemét felszedése az utcán...

Belevágunk?

Pontosabban a divatfotózásban még az is megengedett, hogy izületekben vágjuk a modellt, mert a fontos a termék, amiről a képnek szólni kell.

Amit nem láttok, azok a kosz foltok az ajtón. Ilyen szituációban oda kell figyelni, hogy az ajtót valaki letakarítsa, különben az ember hosszú ideig reusálhatja a képet. Ezt (is) megettem, utóbb festegethettem le a foltokat.

Egy work fotó.

Ez egy érdekes kép. Úgy lehet ilyet készíteni, ha van egy csomó gyalogos, akik átvágtatnak a zebrán amikor a lámpa zöldre vált, a modellt meg megkérjük, hogy egy kicsit álljon meg a zebra közepén. Mondjuk jó lett volna, ha lett volna nálam ND szűrő, meg állvány. Azután a modellt azzal is kiemeltem, hogy a kép többi részének levettem a szaturációját.