NEXTFotoSuli - 2. gyakorlat - Város és épületfotózás

2019-11-09

 

Az második gyakorlat a Várban volt, a Halászbástyánál találkoztunk. Sajnos megint nem sütött a nap.

Nem tudom kinek volt az ötlete a Parlament és a Halászbásta közé egy templomtornyot építeni, de a fotósokra biztos nem gondolt.

Van ugye a korlát vonala, ami a szemünket a tornyokra irányítja.

Panoráma képet kellet készítenünk. A nagy fotós álmoskönyv szerint jó ilyenkor valami közeli dologra fókuszáni, a panoráma pedig a háttérben kissé elmosódva látszik. Éppen ez a távcső volt kéznél, akarom mondani objektív előtt.

Azután a másik irányban is lőttem a párás távolba egy panorámát.

Perzsze ha már panoráma, legyen több képből összesillesztett. A képre kattintva nézhetjük meg nagy felbontásban.

Behúzódtunk az árkádok alá, nem azért mert esett az eső, henm hogy gyakoroljuk a fényerő beállítását, meg a féynképezést. Romantikus téma, galam a ablakban. A képen nem látszik, hogy ez nem annyira egyszerű összehozni, hogy lássuk a falat is, meg a kívűlről bevágó fényt. Ilyenkor jó ha RAW-ban fotózunk, HDR-t vagy derítő vakut használunk.

Nem kellett, de ha már ott voltam lefényképeztem a Mátyás-templomot.

Kőbe zárt Halászbástya.

Szent István szobra.

Nagyon tetszettek a kanyargü lépcsősorok. Legközelebb majd jobban sikerül.

Erről az árkádos folyosóról beszéltem.

Egy részlet

Lehet úgy is beállítani a gépet, hogy az ablakok sötét sziletjében, mintegy keretben látszik a város. Ez a kép széles látószöggel készült.

Az objektívem legszűkebb látószögével készült néhány lépéssel hátrábbról ez a kép. Vegyük észre, hogy a két képen egészen más méretűnek látszik a Parlament. Ez az optika/fizika tréfája. Különben nem helyből vagyok ilyen okos, az instruktorunk mondta, hogy próbáljuk ki.

Csináltam egy szélesebb panorámát is.

Nagyon tetszettek a kőtorony és mellette az őszülő fák.

Egy újabb kilátás a tornyokra.

Itt kapjuk meg az új feldatokat és instrukciókat.

Ezt megint csak úgy a saját tetszésemre lőttem.

Szökőkutakat, folyó, csobogó vizeket fotózhatunk hosszú záridővel, és akkor elsimult vizet kapunk. A másik módszer, hogy rövid expozíciós időt használunk, ilyenkor megfagy a víz. Ez a kép 1/1000 sec-kel készült, de jobb lett volna ha süt legalább egy kicsit a nap. Közben igyekezzünk a háttérre is odafigyelni.

Szóval az egyik feladat az volt, hogy a tér kövezését, annak vonalait fotózzuk le. Ezek is veztik a szemet.

Keresnünk kellett tükröződéseket. Tiszta Starbucks reklám. Arra is figyelnünk kell a képeinknél, ha található rajta valamilyen felirat, az is magára vonzza a szemet, mint a piros. Állítólag a feliratokat nem szerencsés félbevágni. Az érdekes, hogy a tükröződő képek fényképezés során sokkal kevésbé látszódtak. A gép valahogy máshogy lát.

És itt vagyok én is. Ha lenne tilt-shift objektívem (elég húzós ára van) akkor lőhettem volna ilyen képet, de így azután szükség volt némi utómunkára.

A werk fotóm. Azt hiszem csak hosszú évek gyakorlásával fogjuk tudni megközelíteni az ázsiai túristák technikáját és színkomponálását.

A Mátyás-templommal szemközt van ez a Pallas Athene szobor. Feladat kipipálva. Ja, nem. Fotózzuk úgy le, hogy látszon, ez a szobor a Várban van.

Állítólag a pajzsán is látszik Budapest címere, de valami ilyesmi lenne a jobbik megoldás, ha nem lógott volna ki a templomtorony csúcsa. A nyüzsgő túristákból is elegem volt. Magamban bosszút fogadtam, hogy az összes túristát bokában-térdben-csuklóban-könyökbenn fogom elmetélni. Azután csak az lett, hogy a kép közepén szambázó nő hupilila kabátját sötétítettem be.

Na van itt egy rendes kép is Mátyás-templomról. Ne írom le, hogyan tudom ezzel némi utőmunkával kijavítani az előző képet, mert kitesznek a fotótanfolyamról.

Le kellett fotózzuk a Szentháromság-szobrot is. A kihívás inkább az volt, hogy ne nagyon zavarjon be a mögötte folyó építkezés.

Egy másik nézőpontból.

Másik beállítás, elindulok a sziluett felé.

Próbáltam egy sziluett fotót csinálni, szobor + templom.

Le kellet fényképezzük ezt az átjárót. Több fényképet is csináltam, de azokba bezavartak a túristák. Nem lehetne valahogy kitiltani őket?

Azt az instrukciót kaptuk, hogy virágot nem fotózunk, szóval senki ne árulja el, hogy mégis lőttem ilyet. Olyan szép piros volt. Jól megkezeltem a vadi új Luminar 4-emmel.

A következő feladat minimál fotó készítése volt. Két épült közötti utcácskában kellet témát keresnünk. Én észre szoktam venni apróságokat, amiket sokszor le is fotózok, de ez terület nagyon sivár volt, nagyon keresgélnem kellett. Első páciens a vakolt kiálló faldarab volt.

Na de ez, ki tudja mi ez? Valójában egy pice ablak spalettájába vágott szellőztető luk, vs moha. Szóval benne van az elmúlás, és a természet megújulása/győzelme a kösivatagban.

Nagyon minimál. Talán pincék szellőztető ablakai.

Csatornafedő a lábaim között. Ez is bejött. Sokmindent lehet hozzágondolni.

Extraminimál, csak a rozsdás lyuk.

Gombóc Artúrtól tudjuk, hogy van hosszú csokoládé, kerek csokoládé, lyukas csokoládé... lyuk is van négyszögű...

... meg kerek is. Mind minimál.

Elindultun lefelé. A következő feladat volt, hogy gyűjtsünk részleteket. Az első részletem.

Nekem is tetszett a lámpa, csak én begyűjtöttem vele a csoporttársamat is.

Nem nézett ki rosszúl ez a reklám bicaj, még a kerítés rácsozata is passzolt hozzá.

Ez a postaláda szép páldája a helytállásnak a pusztuló környezetben :).

Igyekeztem a képet úgy elkészíteni, hogy a házak a lámpa köré gyűljenek.

Címer lent és fent között.

Míves fa ajtórészlet.

Ajtó kísérlet. Ez egy olyan játék, hogy direkt félbevágtam a kaput, mert ugye szimmetrikus, és így a nézőnek kell a másik felet hozzágondolni.

Másik fél ajtóm. Lehet, hogy meg kellene próbálni egymás mellé tenni őket. Azt is meg lehetne nézni, mit lehetne kihozni sok fél ajtóból.

Erre a minimál fotóknál lett volna szükségem.

Kicsit érdekes volt, hogy a két különálló és különböző anyagú díszítés összekapcsolódott. Az eszmei mondanivalón még gondolkozom :).

Tetszett ez az ablak/rács sor. Annak ellenére, hogy tetszett, ennyit sikerült kihoznom belőle.

Ezeknek a harangocskáknak olyan lezáró/befelyező hangulatuk van.

Ezt a menetelő galambot még a Halászbástyán fotóztam, de annyiban van jó helyen itt, hogy a csapat átvonult a Hősők terére, ahol a NEXTFoto korábbi hallgatóival és kollégáival együtt örültünk, hogy immár 10 éve tartanak fotós tanfolyamokat. Érdekes egybeesés, hogy vidéki városokban is tartanak tanfolyamokat, de Budapesten a mi csoportunk kereken a századik.

Ma is tanultam valamit

A fókuszhoz hasonlóan lehetőségünk van a fénymérés értékét is rögzíteni. Belőjük mondjuk a eget, majd meg nyomjuk a * gombot (Canon), ekkor beállítja a gépet a mért fény alapján. Majd megkomponáljuk a képet és exponálunk (az ég esetén várhatóan egy sziluett fotót).