2013-12-23 - Virtuális sakk vitrin

Már több éve kigondoltam, hogy készítek egy virtuális vitrint a sakk készleteimnek, amiket hely szűkében nem tudok egy szép real vitrinben elhelyezni :). Végül is ez egy fotó galéria, de egyszerűen nem tudtam megbírkózni a figurák fényképezésével. Persze le tudtam őket fényképezni de nem voltam elégedett vele, lásd a tárgyfotó témakörben készült cikkemet. Azután azon is problémáztam, hogy egyenként jó lenne a figurákat megnézegetni, de a fenének sem lenne kedve ezeregy figurát végigböngészni. A hagyományos sakktáblára felállított készleteken meg sok apró részlet kivehetetlen. Sokkal többet őrlődem, mint leírom, de az alábbiakban majd látható előtérben elhalványuló pepita táblát készítettem el, és egy olyan elrendezést, amelyen megszemlélhető az összes fajta figura. Esetleg érdekes lehet, hogy az alátét tábla kockamérete 50x50mm, és aki már nézegette a barkács rovatomat, annak nem lesz újdonság, hogy OpenOffice-ban készítetem :). Gyakran csak a figurákat vettem meg, ha a tábla egyébként nem volt szép, vagy jellegzetes és az árussal is sikerült lealkudnom. Sokszor nem a legszebb készletet vettem meg, mert azért az embernek vannak pénzbeli korlátai. A sok készlet most így egymás után sorjázva elég impozáns.

Ez egy mágnestáblás, mágneses sakk készlet. Az édesapámé volt, hosszú vonatutakon lehetett jól használni, Jah, voltak idők, amikor még nem voltak mobilok, tabletek, laptopok, és az ember vonaton utazott.

Ez egy egyszerű és olcsó készlet, de anno ezt én cipeltem magammal számos utazásomra, és sakkoztunk barátommal éjszakákat át vele. Ára táblával együtt 2, 40 Rublel volt. A Rubelt ma már csak 7HUF körül jegyzik, de annak idején sem volt több 17HUF-nál. Az anyaga fa, olyan 1987 körül vehettem valahol az akkori Szovjetúnióban.

Ez a lovagkort idéző készlet is az akkori Szovjetúnióból származik, 1987 körül. Sajnos akkortájt nem jegyeztem fel pontosabban az adatokat. A műanyag sajnos jól láthatóan, elkezdett besárgulni, kidolgozása egyszerű.

Ez a készletet tengeri lények ihlették az akkori Szovjetúnióból származik, 1987 körül. Anyaga műanyag, kidolgozása egyszerű.

Ez a római kori ihletésű készlet Rómából is származhatna, de nem, szintén az akkori Szovjetúnióból származik, 1987 körül. Anyaga műanyag, kidolgozása részletes.

Ezt a készletet Tunéziában, Tuniszban vettem 2006-ban. A figurák elég nehezek, azt hiszem ólomból vannak öntve, majd galvanikusan szinezve.

A hozzá tartozó tábla. Roppant gyenge kivitelű, konkrétan a smirglit jó lett volna ha ismerik.

Ezt a készletet Mexicóban vettem 2006-ban. Anyaga valamiféle kerámia. Ha kézbevesszük, olyan, mintha valamilyen granulátumot tettek volna formába, majd kisütötték.

Tartozik hozzá egy sakk tábla is, ami egyben maja naptár is.

Ezt a készletet Pakisztánban, Iszlamabadban vettem, 2007-ben. Anyaga csiszolt kő. Van hozzá egy hasonló tábla is, de elfelejtettem lefényképezni. Majd pótlom.

Ez a készlet Kenyából, Nairobiból származik, 2007-ben vettem. Kézzel faragott, festett fa figurák. Nem látszik, de bajban voltam, hogy közel két egyfoma bástyát tudjak felállítani :).

Ez a készlet is Kenyából, Nairobiból származik, 2007-ben vettem. Anyaga kerámia, a figurák nem túl kidolozottak, erősen stilizáltak.

Ez a hozzátartozó sakktábla, anyaga kerámia.

Ez az előző készlet párja tulajdonképpen. Leginkább a szinezésében tér el az előző készlettől.

Ez a hozzátartozó kerámia tábla.

Ez a készlet Nigériából, Abujából származik, 2007-ben vettem. Anyaga bronz öntvény, a figurák nagyon érdekesek, lehetnének kidolgozottabbak is.

Ehhez a készlethez egy érdekes tábla tartozik, amelyik börből készült.

Ezt a sakk dobozt Iránban, Teheránban 2008-ban vettem. Ez egy kakukktojás, mert ehhez nem tartoznak figurák. A felületét mikro intarzia borítja. Ezt állítólag úgy készítik, hogy pászmákba összefognak különböző szinű fákat, tevecsontot, rezet, és összeragasztják. Ebből szeleteket vágnak le, ráragasztják a felületre, majd csiszolják, lakkozzák. Csináltam két nagyítást is róla.

Itt a doboz oldalának egy részlete látható.

Ez egy világos mező nagítása.

Ezzel a készletel bajban vagyok, nem emlékszem hol, mikor vettem, úgy gondolom itthon valamilyen vásárban? Anyaga fa, szépen ki van dolgozva.

Ez megint egy ilyen készlet. Anyaga fa, szépen ki van dolgozva.

Van hozzá egy szép doboz is.

Ez a készlet a faragása alapján orosz, vagy ukrán, de talán itthon vehettem ? Anyaga fa, szépen ki van dolgozva.

Ezt a készletet Kínában, Sanghaiban vettem, 2010-ben. Anyaga kerámia, kidolgozása szép. Sajnos helyenként elkezdett besárgulni, amit azért egy kerámiától nem várna az emer. Úgy megfeledkeztem róla, hogy csak egyszerűen előkerült, mikor a lakást túrtam fel a sakk készleteimért.

Ezt a készletet Szíriában, Damaszkuszban vettem 2011-ben, amikor az országban már feszült viszonyok uralkodtak. Bár ezér a készletért hagytam ott eddig a legtöbb pénzt, de talán a körülményeknek köszönhetően sikerült viszonylag elfogadható áron hozzájutnom. Anyaga valami helyi keményfa, kidolgozása gyönyörű. Az eladó rá akart beszélni, hogy játszunk egy partit, ha nyerek ingyen vihetem a készletet a dobozával, ha vesztek, én fizetek 1000 USD-t. Hát én nem vagyok egy komoly hazardőr, kifizettem a kialkudott árat és elhoztam a készletet. Most gondolok csak utána, vesztés esetén mennyit kellet volna fizetnem, a készlet messze nem volt annyi?

A doboza is gyönyörű, kívül-belül intarzia borítja. Sokféle fát, miegymást sorolt fel amit felhasználtak hozzá, én mindössze a Lemon tree-t jegyeztem meg. Járt hozzá egy szép szövet zsák is, és mindezt szépen becsomagolták még több réteg újságpapírba is :).

A doboz belseje nemcsak intarziával van burkolva, de ha már adott volt a hely, egy os táblát is kialakítottak benne. Járt hozzá egy készlet os kő is. Arrafelé mindkét játékot nagyon kedvelik. Láttam az utcákon is játszották, hasonlóan szép készletekkel. Nem ez volt a legdrágább és a legszebb készlet, de valahogy az embernek a pénztárcájával is gondolnia kell. Legszívesebben felvásároltam volna az egész üzletet.

Ezt a készletet Oroszországban, Moszkvában vettem 2011-ben. Nem volt olcsó, de nagyon szép a faragása, kidolgozása. Fejlődnek, különösen a korábbi készletekkel összevetve. A legnagyobb méretű készletem. Könnyű fából van, talán fenyő.

Ezt a készletet Viet-Nam-ban, Hanoiban vettem 2013-ban. Anyaga az árus szerint kő, és csíszolva van, de én a kerámiát is elképzelhetőnek tartom. Minden esetre nem fém, és nem fa :). Az igaz, hogy a figurákban több-kevesebb eltérés van, ami az egyedi gyártásra/faragásra utal, de a keleti népek nagyon ravaszak tudnak lenni, ha a nagy fehér embernek akarnak valamit eladni.

Ezt a készletet Lengyelországban, Zakopánéban vettem. Anyaga fa. Nem vagyok meggyőzdve róla, hogy kézzel lenne faragva. Lengyelországban járva, minden vásárban, túrisztika helyen mindig ugyanazokkal a termékekkel találja szemben magát az ember. Mintha lenne egy turisztikai ellátó vállalat, és kizárólag ennek a termékei közül árulhatnának a kiskereskedők. Viszont legalább nem volt drága, úgy emlékszem 140 Zloty. Olyan 70HUF/Zloty körül van a váltás. A napokban találkoztam a Vörösmarty tér körüli karácsonyi forgatagban vele 32kHUF árban.

A táblája hatalmas, és kissé órmótlan, de minden figurának külön bélelt rekesze van.

Majd folytatom, ha sikerül a készletimet bővítenem.