Atari 520st

2013-10-07

 

Fiam előtúrta a jól elspájzolt egykori számítógépemet. Az első gépem egy Videoton TVC volt, amelyet sokáig őrizgettem, de végül hálátlanul továbbadtam rajta. Ezt követően jutottam ehhez a géphez. Akkoriban nem volt intenet, meg egy csomó dolog. Bár fiam megtalálta rajta a modem feliratú soros portot, szóval lehet, hogy csak még nálunk nem volt. Hetente számítógép klubba jártunk új stuff-okra vadászni. Csodálatos angol-német-holland nyelvű programok voltak. Soha nem voltam nagy nyelvész, de a holland, vagy a csuda tudja milyen progikat különösen gyűlöltem, nem lehetett sem angolul, sem németül megérteni a kiírásokat. Ennek a gépnek fél megabyte! RAM-ja volt alapból. később 3kHUF-ért vettem hozzá még fél megányi RAM-ot. Mármint felület szerelt IC-ket, amit bele kellett forrasztanom. De hát tökös számítástechnikai műszerész végzettségem is volt. Utána három hétig nem ment a gép, mire megtaláltam két láb között az ón pacát. Mindig emlegettem, hogy milyen ergonomikus volt a billentyűzete, meg az egere. A billentyűzet leütése még mindig kifogástalan, de az egérhez képest lehet, hogy a kezem megnőtt :) Nem mondanám azt, hogy rossz, de példáúl a PC egerek középső görgője már határozottan hiányzott.

Ma már csodás múzeumba való relikviák. Gyerekem nevelésében valamit elrontottam. Egész este kapkodhattam a fejem:
Apa bedugtam a TV-be, miért nincs kép? Tegyük bele még ezt a floppy-t is! Lehet joysticckel is írányítani? Apa, hogy megy be...

Hogy valami szétszerelős is legyen a dologban :) Az egeret szét kellett kapjam, mert amikor valaki eltette, nem turkászta ki belőle a zsebpiszkot... ez meg még nagyon mechanikus egér volt. Sőt annyira régi, hogy nem soros vonalra dolgozó célproci van benne, mint majd később a PC-kben, hanem egy uA339 négyes komparátor, amely az optók jelét továbbította a gép felé. Az is mutatja, hogy régi, mert minden további nélkül szét hetett szedni, majd össze is lehetett rakni. Ne adj'isten, még a hibás alkatrészt is ki lehetne cserélni benne.

Egy szavam nem lehett, pöcc-röf beindult a masina. Hát szép emlékeim voltak róla, de nam vagyok én már ehhez szokva. Igaz, ha nem antenna kábellel dugtam volna össze a TV-vel, kicsit jobb lenne a kép.

Jövőre 25 éves lesz ez az oprencer. Tök gáz, lehet, hogy megöregedtem, csak még nem vettem észre. Ekkor még csak valami MS Windows csökevény volt. A GEM EPROM-ban volt, gyorsan felállt, nem tudott megvírusosodni. Ha nem tetszet valami, az ember megnyomta a RESET gombot, és nem pánikolt, hogy az oprencer fejreáll, megsérül a file rendszer. Egy floppy-t kellet csak a gépbe tolni, amiről szép nyugodtan betöltötte a jétékot, a DTP progit, vagy a zeneszerszám vezérlőt. Elsősorban zenészek szerették ezt a gépet, mert tartalmazott MIDI inteface-t. De lehetett hozzá venni CAD progit, és nyomtatott áramkör tevezőt is.

Hú-ha, mit is kellett itt elindítani?

Záróképpen egy szövegszerkesztő progi, közepes felbontásban, ehhez már jobb lett volna egy video kábel.