FH3B audiofil fejhallgató erősítő

2007-11-09 - update 2011-01-09

 

Egy kicsit módosítottam a kapcsoláson, elhagytam azt a bizonyos szimulátor részt belőle, amiről az alábbiakban írtam. Végül is így lineárisan jobban tetszett. Az alábbi rajzon jelöltem a változtatást, a lap alján letölthető az eredeti és a módosított kapcsolás is pdf-ben. Igazából a panel nem változott, csak 5 alkatrész lett elhagyva, és két átkötés került bele.

A nyáron eléggé elfoglalt voltam, de most elkészültem a legújabb üdvöskémmel a FH3 névre keresztelt audiofil fejhallgató erősítővel, egy jó kis alkatrész temetővel:).

Tulajdonképpen ez sem egy gyökeresen új konstrukció, a VF2 alapján készült. Annyiban mindenképpen új, hogy ebben sikerült maradéktalanúl végigvinnem a csillagpontos huzalozást a nagyáramú csomópontoknál. A kimeneteket meghajtó műveleti erősítők száma is 2-ről 5-re nőtt. És amivel adós voltam a VF2-nél, itt mindkét oldal külön trafót/tápot kapott. Az erősítő a bekapcsolást követően rögtön megmutatta erejét. Ennek következtében egy csomó MP3-at kell majd lepucolnom a gépemről:). Mindenféle zene precízen, részletetgazdagon szólal meg rajta. Így azután gyakran hallható a legtöbb MP3-nál a zene mellett valami zavaró ciripelés, vagy felvételi alapzaj. Egyedül egy régi kedvenc zenémmel nem volt képes az FH3 megbírkózni. Nem egy kifejezetten audiofil anyag, a Trans-X-től a Living on video. Szóval ez úgy volt jó, ahogy anno az ócska piezó csipogókból torzan sikítva tört elő magas, és közben az ember gyomrában lüktetett a basszus. Az FH3/Maxell HP-2000 fejhallgató kombináció arra hajlandó volt, hogy a végletekig kínozza a dobhártyámat, de arra nem volt hajlandó, hogy torzítson (még a legmagasabb hangoknál sem). Az FH2-nél úgy gondoltam elég a két párhuzamosan kapcsolt műveleti erősítő, de ezzel az erősítővel együtt hallgatva bebizonyosodott. hogy nem. Érdekes, hogy az FH2 önmagában hallgatva egészen kifogástalan, de amikor átkapcsolunk az FH3-ra, akkor keményebb lesz a hang, és a magas tartomány tisztább. Az FH2-nél, a hangosabb részeknél a magas tartomány egy kicsit fátyolosabb, elmosódottabb.

Egy fénykép az előlapról. Egész pofás lett. Azon morfondírozok, hogy talán egy LED-et feltehettem volna még rá. Az előlap tervezését és elkészítését, és azon keresztül az Open Office Org rajzolójának használatát egy külön lapon mutatom be a Műhelysarokban.

Mit rejt a doboz? Amiről beszéltem, két trafó (összesen 4 x 9V). 4 graetz, 4 Low ESR puffer kondi. Összesen 6 db NE 5532, és ami szerintem nagyon fontos, és a fényképen is látszik, a panel speciális csomópontos huzalozása. Szerintem ennek a huzalozásnak köszönhető, hogy a FH2-vel ellentétben ezt az erősítőt nem kellett kiegészíteni kerámia tárcsakondikkal, hanem úgy natúr, ahogy elkészült rögtön kifogástalanúl működött. A kondik fontosak, hogy milyen típusúak. A két 22pF kondi kerámia tárcsa. A bemeneti és a visszacsatoló ágban lévő elkók Yageo gyártmányú miniatűr LowESR kondik. A táp puffer elkókról már írtam, hogy szintén Low ESR típusúak. A bementi fokozatot követő, akusztikus teret szimuláló RC hálózat 470nF-os kondijai Siemens gyártmányú kocka (szeletelt) kondik. Az összes ellenálás 1%-os, 2 raszter méretű. A gretzek az van írva, hogy DB106G, de nemigen lehet olyan típust kapni, ami ne felelne meg ide. Egyedül a DIP kivitelhez ragaszkodjunk, mert a kör tokozásúaknak más a bekötésük. A panel eléggé integrált lett, minden rajta van, a hangerő szabályozó poti is (Lomex, 2x10 kOhm, A típusú, fémházas). A poti sajnos eléggé flexibilis, elhajlik. Ennek negyrészt az az oka, hogy elég vékony NYÁK lemezt használtam, de talán jó lett volna még egy tartólemezhez is odacsavarozni. A bemeneti és kimenetei csatlakozók vannak csak rövid vezetékekkel bekötve. Még a 230V-os vezetéket is sikerült átfűzni a panelon. Ennek az a jelentősége, hogy ne lehessen azt a készülékből kitépni. A kimeneti törésgátló is elég jó darab, de így mechanikusan akkor is bomba biztos, ha a hátlapot kitépjük a törésgátlóval:) A panelt négy csavar tartja, illetve egyet a 6,3-as Jack aljzat alá nem sikerült betennem. Hogy ez az aljzat ne lógjon csúnyán ki az előlapból, hajlítottam hozzá egy távtartó alátétet zöld/sárga vezetékből. A készülék dobozától kezdve, az összes alkatrészen át mindent a Lomex-nél vettem. Most már megkeresem őket, hogy ennyi ingyen reklám után, adjanak legalább egy marék ingyen alkatrészt:)

Egyik kedves olvasómnak gondja volt a nyomtatójával. Nekem a pdf file-k az általam elérhető nyomtatók mindig mérethelyesen nyomtatták. Ezt a panelt akkor nyomtattuk mérethelyesen, ha a kinyomtatott mérete 80mm x 129mm.

Itt a vége, fussatok el véle, legytek az én vendégeim, innen letölthetitek a hozzávalókat összecsomagolva.