FH1 fejhallgató erősítő

 

Már régebben foglalkoztam fejhallgató erősítő gondolatával, csináltam is különböző könyvekben talált kapcsolások alapján. Interneten is láttam borzalmasan bonyolultnak tűnő, hatalmas hűtőbordákra szerelt cuccokat. Az egyik újságban találtam nemrég egy kapcsolást ami megmozgatta a fantáziám. Az újság szerkesztője az említett kapcsolást igen jónak találta, de nekem ránézésre nem tetszett. A kísérletezés közben az említett kapcsolást is megépítettem, és minden bizalmatlanságom ellenére elég jól szólt. Kis módosításokkal sikerült rajta javítanom, de akkor már megvolt a fenti kapcsolásom, és úgy ítéltem meg, annak minoségét nem éri el. Az első kapcsolást egy Sony walkmanre kötve próbáltam ki. Meglepően javult a hangja. Következő este előbányásztam a Sony CD deck-et, amire rákötve ismét elszomorodtam. Két-három napi intenzív kisérletezés után kötöttem ki a fenti FH1 névre keresztelt kapcsolásnál.

A kapcsolást megnézve nem tartalmaz különösebb alkatrészt. A kísérletezés közben megdöbbenve tapasztaltam, hogy míg a műveleti erősítőre nem volt nagyon kényes az áramkör (LM357-et próbáltam még ki), a tranzisztorok és a kapcsolás technika alapvetően befolyásolták a hangminőséget. Előszőr BC tranyókkal, cseh BD237 és MEV BD241-kel kezdtem a kísérleteket. Később próbából átváltottam egy Texas gyártmányú törött lábú BD241-re. Meglepő változást hozott. Megszólaltak a hangok. Pedig a BD237 (239-et nem kaptam, a katalógus szerint csak fesz-re különböznek) 50MHz az ft-jük a 241 3MHz-vel szemben. Szóval hangtechnikai célra ne használjunk csak nyugati tranyókat. Kipróbáltam az MC előerősítőben bevált BFW16A-t. Én ezt találtam a legjobbnak A tranzisztorokat hűteni kell, és ezt sajnos csak hűtocsillaggal tudtam megoldani, bár nyilván lehetne gyártatni hűtőtönköt is hozzá. A BD-ket kényelmesen hozzá lehet csavarozni kis méretű (6-8 cm2) hűtő profilhoz. Az áramkör működése elég egyszerűen végigkövethető. A műveleti erősítő kimenete sajnos csak maximum 20 mA árammal terhelhető, ezért egy földelt kollektoros kapcsolású tranzisztort vezérel. A tranzisztor emitterében egy 60-80 mA-es áramgenerátor van. A LED állítja elő a hozzá szükséges 1.6-1.7V referencia feszültséget, és a 15-22 R ellenállástól függ az áram nagysága. Nagyobb ellenállású fejhallgatóknál esetleg kisebbre lehet venni az áramot, tehát nagyobb ellenállást lehet betenni. Ennek a kapcsolásnak az is az előnye, hogy az áramgenerátor fixen beállítja a végtranzisztoron átfolyó áramot, nem kellet beiktatni munkapont beállító ellenállásokat. Azt tapasztaltam, a minnél kisebb kimeneti ellenállás az előnyös. További előny, hogy nem kellenek hozzá párba válogatott komplementer tranzisztorok (úgy sem sikerülne kapni :( ). A bemenetre 1uF csepp tantált javaslok, ez induktivitás szegény. Az áramkör erosítését a 3k/12k ellenállások állítják be 5x -re, ez esetleg kisebbre vehető. A bemenet elé kötött 10k-os potival lehet a hangerőt szabályozni.

Tápláláshoz egy 6V szekunder feszültségű trafót használtam, kétszer egyutasan egyenirányítva, 2x 1000uF kondival szűrve. Az elkókra tettem még két 100 nF kerámia tárcsa kondit. A panel tervezésnél ne feledkezzünk meg, hogy itt már komolyabb áramok tudnak folyni. Javaslom elovasni a végfokozat építésről szóló leírásomat.

A megépített panel: